Jason Statham több gigantikus őscápával is megküzd a Meg 2 végsőnek szánt előzetesében. 

A 2018-as, Jason Statham főszereplésével készült óriásszörnyes film, a Meg – Az őscápa a vártnál jobban szerepelt a mozikban (530 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak), így nem volt kérdés, hogy zöld utat kap a folytatás. A magyarul meglehetősen szerencsétlenül hangzó Meg – Az őscápa 2: Az árok címet kapó folytatásban Jonas Taylor mentőbúvár (Statham) ismét nekifeszül a Megalodonnak, amely immár többedmagával tér vissza a mélységből, hogy a világ tengereit járva rettenetes pusztításba kezdjen.

A Meg 2, valamint a filmsorozat első része is Steve Alten azonos című regénysorozatán alapul, amelyből összesen eddig nyolc könyv jelent meg – a legutóbbi a Meg: Purgatory címet viseli. A film rendezője Ben Wheatley, a forgatókönyvet pedig az első részt is jegyző Dean Georgaris, Jon Hoeber és Erich Hoeber írták.

A Meg – Az őscápa 2: Az árok augusztus 3-án érkezik a hazai mozikba, a film végső előzetesét alább tekinthetitek meg.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét