Habár a Vaják nem túl jól sikerült harmadik évada nemrég ért véget a Netflixen, örülhetnek a rajongók, ugyanis minden jel arra mutat, hogy 10 év után új Vaják-könyv érkezik a könyvesboltok polcaira. 

A nagy bejelentésre a Fantastic Talks által szervezett élő interjú során került sor, ahol kiderült, hogy Andrzej Sapkowski már egy ideje egy új könyvön dolgozik – írja a Polygon. „Igen, egy új Vaják-könyvet írok, méghozzá elég szorgalmasan” – fogalmazott a szerző, hozzátéve, hogy maximum egy évig tartanak még a regény munkálatai, de tovább biztosan nem.

A sztoriról semmi konkrétumot nem árult el az író, annyi biztos, hogy folytatásos történetről van szó, így a rajongók elindulhatnak pár nyomon. De ahogy Sapkowski is hangsúlyozta, a fő történetszál az 1999-ben megjelent A tó űrnője című kötettel véget ért, így felesleges abban reménykedni, hogy az író ezt a szálat szeretné továbbvinni.

új vaják könyv
Andrzej Sapkowski lengyel fantasyíró. a Vaják-könyvsorozat szerzője. (Fotó: GameChannel)

Az utolsó Vaják-regény tíz évvel ezelőtt jelent meg hazájában, Lengyelországban, de angolul mintegy öt év késéssel érkezett meg a könyvesboltokba Season of Storm címmel (magyarul pedig meg sem jelent).

Az új kötet hazai megjelenésről egyelőre nincs hír, de tekintve, hogy az elmúlt években a sorozatnak hála szélesebb körben is népszerűvé vált a Sapkowski által megálmodott, szláv mondavilágra épülő Vaják-univerzum, nem kizárt, hogy magyarul is kezükbe vehetik majd az olvasók.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét