Az űrrepülőgépen három turista utazott: a személyi edzőként dolgozó Keisha Schahaff és lánya, Ana Mayers, akik Antigua és Barbudából érkeztek, valamint a 80 éves egykori brit olimpikon, Jon Goodwin.
Talán már nincs messze az az idő, amikor válaszhatunk, hogy a Balatonra ruccanunk ki egy hétvégére, vagy valamelyik kellemes klímájú exobolygóra látogatunk el. Az űrturizmus egyelőre csak a leggazdagabbak kiváltsága, de ha hinni lehet a szakértőknek, néhány éven/évtizeden belül ez megváltozhat.
A Richard Branson brit dollármilliomos nevével fémjelzett Virgin Galactic például célul tűzte ki, hogy divatba hozza az űrutazást. Ennek egyik első lépéseként a tegnapi nap folyamán felvitték 88,51 kilométeres magasságba, a világűr határára, majd sikeresen vissza is hozták az első fizető űrturistákat a Galactic 02 néven ismert küldetés keretén belül. A három kalandvágyó utason kívül a fedélzeten utazott még a repülőgép parancsnoka, CJ Sturckow, a pilóta Kelly Latimer, valamint Beth Moses, a Virgin Galactic főűrhajósa, aki a legénység kiképzéséért felelt.
Mindezért persze súlyos milliókat kellett kifizetniuk az utasoknak, Keisha Schahaff és lánya például egy adománygyűjtő akció keretében vehettek részt a repülésen, amelyért 1,7 millió dollárt, vagyis 600 millió forintnak megfelelő összeget csengettek ki.
Branson maga 2021. július 11-én járt az űrben saját űrhajóján, pontosabban az űr NASA által elismert határáig jutott. Nem sokkal később Jeff Bezos, a világ akkori leggazdagabb embere saját űrvállalkozása révén szintén feljutott a világűrbe.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!