Harry herceg nagy port kavaró önéletrajzi regénye, a Tartalék után Britney Spears leleplező memoárja érkezik a könyvesboltokba, amelyben a gyámsága körülményeiről is kitálal az egykori popikon.
Britney Spears gyámságát 2008-ban rendelték el egy tárgyaláson, amely állítólag mindössze 10 percig tartott. A bíróság által kinevezett gondviselők – köztük az apja – nem csak az énekesnő pénzügyei, de a teste felett is rendelkezett: többek közt azt sem engedélyezték a sztár számára, hogy eltávolítsa a méhébe ültetett fogamzásgátlót, amikor gyerekeket szeretett volna vállalni. Egy Los Angeles-i bíróság végül 2021 novemberében döntött úgy, hogy a világhírű énekesnő kikerülhet a gyámság alól.
Többek közt erről, elképesztő életútjáról, az anyaságról és a zene erejéről szól majd a 41 éves Spears memoárja, amit olyan jelzőkkel harangoztak be, mint „bátor” és „megdöbbentően megindító”. A bennem lévő nő címmel érkező kötet a világpremierrel egyidőben, október 24-én jelenik meg magyarul az Alexandra Kiadó gondozásában, és már kedvezményesen elő is rendelhető a kiadó hivatalos webshopjából.
Alább a magyar borítót és hivatalos fülszöveget találjátok:
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!