A több évezredre lezárt időkapszula ötlete egy egyetemi tanártól származik, aki az egyiptomi sírkamrák ötlete nyomán alkotta meg a „szerkezetet”.
Kevés értékesebb lelet létezik egy történész számára, mint egy időkapszula, amely saját korának életét, mindennapjait hivatott bemutatni az utókor számára. A világ legnagyobb időkapszulája dr. Thornwell Jacobs egyetemi tanár nevéhez fűződik, aki az ókori egyiptomi piramisok tanulmányozása közben ihletett kapott, és úgy döntött: saját maga készít egy időkapszulát, amivel a jövő történészeinek nyújt betekintést az 1930-as évek Amerikájába.
Az időkapszulát az amerikai Oglethorpe Egyetem alagsorában, az intézmény egykori uszodájában, egy 6 méter hosszú, 3 méter széles és 3 méter magas teremben alakították ki. Itt helyezték el az 1930-as évek hétköznapi tárgyait (konzervnyitót, kézi mérleget, szappant, tányért, Edison-izzólámpát, tollasütőt, száraz martinit, stb.), valamint egy 960 ezer oldalnyi anyagot tartalmazó mikrofilmet, amelyen többek között gyártási folyamatokat, orvosi műtéteket és a mindennapi élet jeleneteit rögzítették, de a Bibliát, a Koránt, az Iliász és Dante Isteni színjátékát, sőt az Elfújta a szél forgatókönyvét is mellékelték. Ezek lejátszáshoz biztos, ami biztos egy mikrofilm-leolvasót is mellékeltek a kutatók.
A kapszulát hivatalosan 1940. május 28-án zárták le, és a tervek szerint 8113-ban fogják kinyitni – már amennyiben él majd ember a Földön, aki kinyissa. Jacobs egyébként azért választotta ezt a dátumot, mert abból indult ki, hogy az egyiptomi polgári naptárat Kr.e. 4241-ben hozták létre, azaz 6177 évvel 1936 előtt, amikor is kezdetét vette az időkapszula kialakítása. A férfi pontosan ennyit időt adott a kapszula felfedezőinek is, vagyis 1936-hoz hozzáadott 6177-et, így jött ki a bűvös 8113-as szám, az időkapszula felnyitásának éve.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!