Az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága szerint 2000 óta mintegy 400 százalékkal nőtt azon férfiak száma, akik botox kezelést vesznek igénybe. 

Jó ideje már, hogy a fiatalság kultuszát éljük, melynek egyik eredménye, hogy napjainkban szinte alig találni olyan emberi testrészt, amire még nem tették rá a kezüket a plasztikai sebészek. A botox, azaz a botulinumtoxin használata soha nem volt ennyire elfogadott, mint napjainkban, és habár ezek a beavatkozások továbbra is a nők körében a legnépszerűbbek, érezhetően egyre több férfi látogat el a szépészeti klinikákra, hogy kisimíttassa ráncait.

A brotox, azaz a férfi botox előtérbe kerüléséről az Egyesült Királyságban is beszámoltak, ahol a szépészeti beavatkozások piacát évi 500 millió fontra becsülik. Ráadásul úgy tűnik, hogy Greta Gerwig minden rekordot megdöntő filmje, a Barbie is rátesz erre egy lapáttal, ugyanis egyre több olyan szépészeti beavatkozás jelenik meg, amelyet a rózsaszín álomvilágban játszódó filmmel összefüggésben reklámoznak – írja a Metro. Emellett az is árulkodó lehet, hogy egy fodrászszalon szerint az elmúlt időszakban mintegy 83 százalékkal nőtt azon vendégek száma, akik szőke hajat kértek.

férfiak botox
Fotó: AP Photo/Ted Shaffrey

A túlzott plasztikázás elriasztó példajaként Rodrigo Alvest, hírhedtebb nevén az élő Ken babát szokták emlegetni, aki több tucat plasztikai műtéten esett át – többek közt négy bordáját is kivetette. Alves jelenleg egyébként Jessica Alves néven, transznemű nőként éli az életét.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét