Egy elterjedt vélekedés szerint az alkoholtól a férfiak szebbnek, vonzóbbnak látják a környezetükben lévő embereket, ám egy friss kutatás szerint mindez csak mítosz.
Bizonyára sokan ismerik a mondást: „nincs csúnya nő, csak kevés pálinka”. Az otromba és igencsak sértő „népi bölcsesség” úgy tartja, hogy a garatra felöntve a férfiak egyre vonzóbbnak tartják a körülöttük lévő embereket. A Pittsburghi Egyetem kutatói azonban azt állítják, hogy az alkohol nem befolyásolja mások vonzerejének megítélését.
A Journal of Studies on Alcohol and Drugs című folyóiratban megjelent publikációhoz 18 férfi baráti párt hívtak meg, ezzel imitálva a tényleges kocsmai hangulatot – írja a The Guardian. Az egyik alkalommal annyi vodkát itattak a férfiakkal, hogy a véralkoholszintjük elérje a 0,08 százalékot – azért ennyit, mert több országban is ez a maximum megengedett véralkohol koncentráció. A másik alkalommal a résztvevők józanok maradtak.
Mindkét összejövetelen képeket és videókat mutattak a férfiaknak a potenciális partnerekről, és megkérték őket, hogy értékeljék a vonzerejüket. Ezt követően a résztvevőknek azt is el kellett dönteniük, hogy a négy legvonzóbbnak ítélt személy közül melyik az az egy, akivel szívesen kapcsolatba lépnének a közeljövőben.

Az eredményeket elemezve arra jutottak, hogy nincs összefüggés az alkohol és mások vonzerejének megítélése között. Egy dolog azonban feltűnt a kutatóknak, mégpedig az, hogy azok a férfiak, akik alkoholt fogyasztottak 1,71-szer nagyobb valószínűséggel akartak ténylegesen is kapcsolatba lépni a választott személlyel, mint azok, akik csak alkoholmentes italt fogyasztottak.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!