Egy Los Angeles-i árverésen rekordösszegért kelt el Hemingway két egymást követő repülőgép-balesetről beszámoló levele – írja a The Guardian.
Az irodalmi Nobel-díjas amerikai regényíróról köztudott, hogy igencsak mozgalmas életet élt, haditudósítóként bejárta a világot, bikaviadalokra járt, bokszolt, és többször is legyőzte a halált: két világháborút és két repülőgép-szerencsétlenséget is túlélt. Utóbbiról 1954-ben egy négyoldalas levélben számolt be ügyvédjének, Alfred Rice-nak.
Az első repülőgép-szerencsétlenségre 1954. január 23-án került sor, amikor is Hemingway és negyedik felesége, Mary Welsh egy szafari túra után repülni szerettek volna, hogy megnézzék az ugandai Murchison-vízesést. A repülőgép azonban lezuhant, amikor a pilótája kényszerleszállást kísérelt meg, hogy elkerülje az ütközést egy íbiszcsapattal. Az éjszakát végül a dzsungelben töltötték, az újságok pedig időközben arról számoltak be, hogy Hemingway meghalt. Másnap azonban egy turistahajó felvette a párt, akik ismét repülőre szálltak, csakhogy a gép felszállás után kigyulladt, lezuhant és felrobbant. Hemingway és Mary is súlyos sérüléseket szenvedett, amelyekből az író végül nem is épült fel teljesen.
Az 1954. április 17-én írt levelében Hemingway azt is elmeséli, hogy a jobb veséje, a mája és a lépe is megsérült, valamint a koponyája is betörött a balesetben. Azt is írta továbbá, hogy „gyengének érezte magát a belső vérzéstől”, de „jó fiú volt, és megpróbált ágyban maradni”.
A levél a Nate D Sanders Auctions által talált gazdára, és végül 237 055 dollárért, átszámítva több mint 85 millió forintért kelt el.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!