Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nem szükséges túl gyakran mosni és cserélni a törölközőt: elég csupán háromhavonta. 

Ha egy alapos tusolás után megtörlöd magad, csak a tiszta bőrfelülettel érintkezik a törölköző, vagyis akár hetekig is tiszta marad az anyag, nem igaz? Bár ez logikusan hangzik, sajnos közel sem ilyen egyszerű a történet, ugyanis a nedves közeg kedvez a mikroorganizmusok elszaporodásának, így hiába tűnik tisztának a fürdőlepedő, valójában hemzseghet az elhalt bőrsejtektől, a különféle gombákról és baktériumról már nem is beszélve.

Egy 2200 brit felnőtt bevonásával készült kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy mit gondolnak az emberek, milyen gyakran érdemes cserélni a törölközőiket. A felmérés végeredménye eléggé megdöbbentő, ugyanis a válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy három hónap elteltével vagy még annál is később kerít sort a mosásra – számolt be a BBC. A kutatásól az is kiderült, hogy majdnem minden ötödik brit felnőtt havonta csak egyszer váltja le a törölközőit, a válaszadók negyede hetente egyszer, míg 20-ból 1 személy minden fürdés után tisztára cseréli a fürdőlepedőjét.

mikor kell cserélni a törölközőt
(Fotó: Getty Images)

Dr. Sally Bloomfield, otthoni higiénés specialista szerint a legészszerűbb a heti egyszeri mosás lenne. A szakértő szerint habár tisztának tűnhet az anyag, idővel baktériumok milliói szaporodhatnak el rajta, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet a környezetünkben élőkre. Olykor ugyanis olyan mikroorganizmusokat hordozunk magunkon, amelyek ránk talán nincsenek hatással, de továbbadva azokat (például közös törölközőhasználattal) már kórokozókká válhatnak.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét