Valóságshow készült minden idők legnépszerűbb netflixes sorozatából, a Squid Game-ből, amelyben 456 igazi játékos fogja összemérni az erejét.
A Netflix szerint a Squid Game: A kihívás lesz a valaha volt legnagyszabásúbb valóságshow-verseny, ahol a műfaj történetének legnagyobb nyereménye, 4,56 millió dollár (átszámítva kb. 1.7 milliárd forint) üti a győztes markát. A műsorszolgáltató mindenkit megnyugtatott: míg az eredeti játékokban a vesztesek az életükkel fizettek, itt természetesen semmi ilyentől nem kell tartaniuk a résztvevőknek – habár a hírek szerint hárman is orvosi ellátásra szorultak a forgatás alatt, igaz a Netflix tagadta, hogy az érintettek súlyos sérüléseket szenvedtek volna.
A 10 epizódot számláló műsorban a résztvevők a sorozatból ismert játékok mellett új próbatételeken is részt vesznek, nemrégiben pedig befutott egy ízelítő, ami a kitűzött premierdátumról is lerántja a leplet. Habár a most bemutatott előzetes szándékosan keveri az eredeti sorozat és a valóságshow jeleneteit, amit biztosan tudunk, hogy a bújócskázós-lánybabás játék és az üveghíd benne lesz az élő vetélkedőben is.
A 2021 szeptemberben bemutatott dél-koreai széria – ami magyarul a kevésbé szerencsés Nyerd meg az életed! címet kapta – rekordgyorsasággal lett a Netflix történetének legnézettebb sorozata. Aki esetleg lemaradt volna, a történet olyan eladósodott emberekről szól, akik a nagy pénznyeremény reményében részt vesznek egy bugyuta, ám rendkívül véres gyerekjátékokra épülő versenyen. A sztorit egyébként gyakran hasonlítják Koushun Takami 1999-ben megjelent Battle Royale című regényéhez, amelyben a szereplők (ez esetben diákok) szintén addig öldöklik egymást, amíg a végén csak egy marad.
A Squid Game: A kihívás november 22-én érkezik a Netflix kínálatába.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!