Mary Kay Letourneau megtörtént esete inspirálta a May Decembert, aki azzal vált híressé, hogy viszonyba kezdett 12 éves diákjával, majd hozzáment. 

Mary Kay Letourneau az a tanárnő, akit 1997-ben bűnösnek vallotta magát 12 éves diákja megrontásában. Letourneau 34 éves családanyaként kezdett ki az akkor még kiskorú Fualaauval, akihez később hozzá is ment. Amikor letartóztatták, a nő már terhes volt Fualaau első gyerekével, de csak három hónapot kapott volna, ha betartja, hogy nem találkozik többet volt diákjával. A tanárnő ennek ellenére újra szexuális kapcsolatot létesített Fualaau-val, ami miatt már 7 év börtönre ítélték. A második gyereküket a börtönben szülte meg.

Az ő történetüket dolgozza fel a Távol a mennyországtól és a Carol című, Oscar-díjra jelölt filmek rendezője, Todd Haynes a May December című pszichodrámában, amelyet a cannes-i fesztiválon mutattak be, hamarosan pedig a Netflix kínálatában lesz elérhető.

A sztori szerint Natalie Portman egy híres színésznőt alakít, aki a Julianne Moore által megformált Letourneau-t fogja játszani a következő filmjében, ezért kiutazik hozzájuk, hogy jobban megértse a nő karakterét. Vili Fualaaut a Riverdale-ből ismert Charles Melton alakítja a filmben, aki már későn szembesül azzal, hogy elveszítette a kamaszkorát az egészségtelen viszonnyal.

A kényes témát és az előzetest elnézve a színésznőknek elég nagy esélyük van az Oscar-jelölésre.

A May December december 1-jén érkezik a Netflixre.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét