A javítás általunk is jól ismert módszere, a piros szín a tudomány szerint már évezredekkel ezelőtt is bevett szokásnak számított.
Ha emlékszel még a saját iskolás korodra, netán még suliba jársz, akkor bizonyára tudod, hogy egy dolgozatnál, házi feladatnál hogyan javít a tanár: bazi nagy piros tollal belefirkál, hogy felhívja a figyelmet arra, ami nem jó az adott szövegben. Ezt a módszert akár a modern kor találmányának is gondolhatnánk, valójában azonban sok ezer éves múltra tekint vissza.
Legalábbis erre utal egy 4000 éves egyiptomi házi feladat, amely egy tanuló írásgyakorlási kísérletét mutatja be, amelyben itt-ott bizony piros javításokat is felfedezhetünk – írja az IFL Science. A világhírű New York-i MET-ben kiállított tábla a 20. század elejéig az osztálytermekben használt pala írótáblákhoz hasonlóan egy olyan bevonatot tartalmaz, amely lehetővé tette, hogy többször is használható legyen a felület.
A szöveg tartalmáról a néhai William C. Hayes amerikai egyiptológus kutatásaiból tudhatunk meg többet, aki szerint az írás egy Iny-su nevű fiatalembertől származik, aki igyekezett „nagyon formális és udvarias” hangnemet megütni a levelében, és saját bátyját jelölte meg címzettként. A hosszúra nyúlt bevezetőt követően egyébként egy hajó különböző részeinek szállításáról esik szó a szövegben.
Az itt használt írás egyébként nem teljesen azonos a hagyományos hieroglifákkal, amelyeket ma is láthatunk az emlékművek falán és az ősi papirusztekercseken. A szöveg írója az ún. hieratikus írást gyakorolta, amely lényegesen egyszerűbb és gyorsabb volt az írnokok számára, mivel nem kellett a hieroglifák bonyolult rajzolatával bajlódniuk.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!