Óriási a kereslet Britney Spears memoárja iránt, amelyben az egykori popikon többek közt Justin Timberlake-kel való kapcsolatáról is kitálal. 

Britney Spears memoárja Woman in Me címmel október 24-én jelent meg az Egyesült Államokban, és a forgalmazás első hetében 1.1 millió példány kelt el belőle az összes formátumot beleszámolva – írja az AP. Bár az énekesnő könyve kifejezetten jó számokat hozott, még így is messze elmarad Barack Obama Egy ígéret földje és Michelle Obama Így lettem című önéletrajzi könyveiknél. Az eddigi abszolút rekordot pedig a Harry Potter és a Halál ereklyéi tartja: a varázsvilág történetét lezáró kötet az első 24 órában több mint 8 millió példányban kelt el az USA-ban.

Szívemet és lelkemet beletette ebbe az emlékiratba, és hálás vagyok a rajongóimnak és az olvasóimnak szerte a világon a megingathatatlan támogatásukért” – mondta Spears a Simon & Schuster közleményében.

britney spears memoárja

Spears gyámságát még 2008-ban rendelték el egy tárgyaláson, amely állítólag mindössze 10 percig tartott. A magyarul Bennem lévő nő címmel, az Alexandra kiadó gondozásában megjelent kötetben zenéről, hírnévről és arról a folyamatos küzdelemről is ír az énekesnő, amikor gyámság alá került. Megtudhatjuk többek közt azt is, mennyire más volt Justin Timberlake-kel való kapcsolata, mint ahogy azt a média beállította.

A rajongóknak jó hír, hogy az énekesnő folytatást is tervez a könyvének, amely állítólag már a jövő év folyamán megjelenhet.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét