Egyelőre hatalmas buktának tűnik a legújabb szuperhősös mozi, a Marvelek, ami a Marvel-moziuniverzum legrosszabb nyitányát produkálta Észak-Amerikában.
Megérkezett hát a Marvelek a mozikba, de minek? Aki látta a hétvégén a Nia DaCosta rendezte alkotást, az ne nagyon reménykedjen a folytatásban, ugyanis a Brie Larson főszereplésével készült film még az előrejelzéseknél (60M–65 millió dollárt) is rosszabbul teljesített: mindösszesen 47 millió dollárt sikerült összekapirgálnia az első három napján Észak-Amerikában, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ennyire rosszul még nem teljesített Marvel-film az amerikai mozikban. Világszerte további 63.3 millió dollárt termelt a produkció, ami így összesen 110.3 millió globális összbevételt jelent, ami szintén nagy mértékben alulmúlta a vártakat – a Disney legalább 140 millió dollár bevételt remélt világszerte.
Az MCU történetének korábbi sereghajtója a 2008-as A hihetetlen Hulk 55,4 millió dollárral, őt követte a 2015-ös A Hangya 57,2 millió dollárral.
A Box Office-jelentések szerint az Öt éjjel Freddy pizzázójában című videójáték-adaptáció végzett a második helyen 9 millió dollárral, míg a bronzérmet a Taylor Swift Eras Tour című koncertfilmje érdemelte ki 5,9 millió dollárral.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!