A Disney+ kínálatába érkezik a Szeánsz Velencében, amelyben a kis belga detektív egy szellem nyomába ered.
Szeptember közepén érkezett a hazai mozikba a Kenneth Branagh rendezte harmadik Poirot-film, a Szeánsz Velencében. A Gyilkosság az Orient expresszen és a Halál a Níluson után a különc (immáron nyugdíjas) nyomozó ezúttal egy szellemjárta kastély vendége lesz, ahol részt vesz egy fényűző, de rendkívül kísérteties szeánszon.
Bár a kritikusok dicsérték, a jegypénztáraknál sajnos nem tudott úgy teljesíteni az alkotás, ahogy azt várták, olyannyira nem, hogy még a nyitóhétvégéjén is kevéssel ugyan, de lemaradt az első helyről – Az apáca második részének sikerült beelőznie. Most azonban újra bizonyhat a kísérteties alkotás streamingen, a Szeánsz Velencében ugyanis november 22-én érkezik a Disney+ műsortárába. Alább a szinkronos előzetest láthatjátok.
A harmadik felvonás egyébként Agatha Christie 1969-ben megjelent halloweeni regényét, a kevésbé ismert Halloween és a halált dolgozza fel. Érdemes hozzátenni, hogy a készítők meglehetősen szabadon kezelték az eredeti művet, kezdve rögtön a helyszínnel, amelyet a második világháború utáni Velencébe helyeztek át, szemben a regénnyel, ami Angliában játszódik.
Poirot szerepében természetesen ezúttal is Kenneth Branagh látható, de feltűnik még Jamie Dornan, Michelle Yeoh, Tina Fey, Kyle Allen, Camille Cottin, Jude Hill, Ali Khan, Emma Laird, Kelly Reilly és Riccardo Scamarico is a filmben.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!