Hatalmasat zuhant az egyébként is megdöbbentően rosszul nyitó Marvelek, de Az éhezők viadala előzményfilmje is szűken hozta csak a kötelezőt a mozikban. 

Az előrejelzések alapján Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája esetében több mint 50 millió dollárra számítottak az amerikai mozikban a nyitóhétvégén, és több mint 100 millió dollárra világszerte. Ezzel szemben 44 millió dollárt sikerült termelnie a Francis Lawrence által rendezett produkciónak Észak-Amerikában, nemzetközileg további 54,5 millió dollárt szerzett, így globálisan 98,5 millió dollárt hozott a konyhára – írja a Deadline. Ez ugyan elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje magának a hétvégégét, de meg sem közelítette a franchise korábbi filmjeit, melyek közül az első rész, a 2013-as Az éhezők viadala teljesített a legjobban: 152,5 millió dollárt hozott csak Észak-Amerikában az első hétvégéjén, de a másik három film is 100 millió dollár felett nyitott.

Az elmúlt hétvége második legnézettebb filmje a Trollok: Együtt a banda lett 31,7 millió dollárral, ami nem rossz teljesítmény, tekintve, hogy ez már a második hétvégéje volt az animációs filmvígjátéknak.

Nem mondhatja el magáról ugyanezt a Marvelek, ami a Marvel-moziuniverzum legrosszabb nyitányát produkálta Észak-Amerikában, a második hétvégéjén pedig hatalmasat esett vissza, mintegy 78 százalékkal csökkent a jegyeladások száma. Mindösszesen 10.2 millió dollárt sikerült összekapirgálnia a Brie Larson főszereplésével készült filmnek, amely így csupán a dobogó harmadik fokát foglalhatta el.

A Marvelekkel holtversenyben végzett a harmadik helyen a Hullaadás, amely 10,2 millió dolláros jegybevétellel zárta a nyitóhétvégéjét. Az Eli Roth rendezte produkcióban egy baltás gyilkos szedi áldozatait az amerikaiak kedvenc kedvenc ünnepén, Hálaadáson. A magyar mozikban december 7-én debütál a véres slasher.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét