Az idei év kifejezetten erősnek ígérkezik mozifilmes fronton (erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk), de streamingre is befutnak majd olyan egész estés alkotások (a sorozatok mellett ugyebár), amelyekért érdemes lesz kibontani egy-egy popcornt. Ebben az összeállításunkban olyan filmek kaptak helyet, amelyek idehaza kizárólag valamelyik streaming platformon fognak debütálni 2024-ben, vagyis azok a produkciók, amelyek a mozis bemutatót követően landolnak streamingen, ebbe a listába nem kerültek bele. Ezúttal az év első felére koncentráltunk, így nyárig bezárólag listáztuk azokat a filmeket, amiket szerintünk érdemes lesz elcsípni. 

Az űrhajós (Netflix, március 1.)

Adam Sandlert viszonylag ritkán láthatjuk komolyabb hangvételű alkotásokban, ezúttal viszont egy meglehetősen fajsúlyos, már-már filozófiai magasságokba emelkedő filmben fog bizonyítani a mindig vidám színész. A meglehetősen egyszerű cím ellenére, a Johan Renck (Csernobil) rendezte produkció Jaroslav Kalfař 2017-es, elgondolkodtató témákat érintő A ​bohémiai űrhajós regényét dolgozza fel, amelyben egy asztronauta lelki vivódását követhetjük végig a világűrben. A fiatalon elárvult cseh űrhajóst, Jakubot veszélyes küldetésre küldik a Vénusz közelébe, ami ugyan hatalmas lehetőség számára, szeretett felesége, Lenka (Carey Mulligan) azonban a Földön marad, a férfi pedig azon őrlődik, hogy talán feláldozta a szerelmüket az ambíciója oltárán. Magányos útja során egyetlen társa egy óriási, a valóságban talán nem is létező pók, akivel mélyenszántó beszélgetéseket folytat életről, szerelemről és elmúlásról. 

A hercegnő és a sárkány (Netflix, március 8.)

A Stranger Things és az Enola Holmes-filmek sztárja, Millie Bobby Brown egy újragondolt tündérmesében tér vissza, ahol nem a herceg, hanem a hercegnő küzd meg a gonosz tűzokádó sárkánnyal. Juan Carlos Fresnadillo fantasy opuszában a színésznő egy Elodie nevű, „jóravaló” hajadont alakít, aki igent mond a jóképű hercegnek. A tündérmesének azonban itt vége is szakad, a herceg és családja ugyanis áldozati bárányként tekint a naiv lányra, akivel egy ősi adósságot akarnak törleszteni. Csakhogy Elodie-t nem olyan fából faragták, hogy megrettenjen a kihívásoktól; kardot ragad, és feltételezhetően senkit sem kímél, aki az útjába akad.

Országúti diszkó (Amazon Prime Videó, március 21.)

Habár a Patrick Swayze főszereplésével készült 1989-es Országúti diszkó öt kategóriában szerzett Arany-málna jelölést (végül egyiket sem kapta meg), a mozipénztáraknál kifejezetten jól teljesített, és az idő is a Rowdy Herrington rendezte alkotást igazolta, a film ugyanis igazi „jelenséggé” vált az eltelt évek alatt. Olyannyira, hogy már a remake-t is csináltak belőle, méghozzá A holnap határát és a Bourne-rejtélyt is jegyző a Doug Liman rendezésében. Az új Országúti diszkó főszereplője Jake Gyllenhaal lesz, aki alaposan kipattintotta magát, hogy eljátszhassa Daltont, a hírhedt országúti bár kidobóemberét.

Rebel Moon 2. rész: A sebejtő (Netflix, április 19.)

Zack Snyder tavaly decemberben, a karácsonyi szezon kellős közepén mutatta be saját Star Wars filmjét, a Rebel Moon 1. rész – A tűz gyermekét, idén tavasszal pedig érkezik is a folytatás, amit lényegében az első filmmel egyszerre forgattak. Bár az első rész nem kezdett valami fényesen a kritikusok körében (Snyder legrosszabbra értékelt filmje lett a Rotten Tomatoes-on), bízzunk benne, hogy a folytatás képes lesz valamicskét szépíteni a dolgon. A második film egyébként folytatja Kora (Sofia Boutella) és harcosokból álló csapatának történetét, akik mindent feláldoznak annak érdekében, hogy megvédjék Veldt bátor népét az elnyomó birodalomtól.

Hit Man (Netflix, június 7.)

Fellendülőben van a Top Gun: Maverick és az Imádlak utálni sztárjának karrierje, hamarosan ugyanis egy olyan filmben láthatjuk viszont Glen Powellt, amely egy rakás filmfesztivált megjárt, és mindenhol nagy sikert aratott. A Richard Linklater (Sráckor) rendezte alkotásban az amerikai színész egy olyan karaktert alakít, aki a rendőrségnek dolgozik, és bérgyilkosnak adja ki magát, így próbálja ugyanis kiszűrni azokat az embereket, akik képesek lennének pénzért felbérelni és megöletni valakit. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor főhősünk szerelmes lesz egy nőbe, aki egy bántalmazó kapcsolatban él, és megpróbál neki segíteni. Powell egyébként nem csak színészként vette ki a részét a produkcióból, forgatókönyvíróként is dolgozott a projekten Linklaterrel és Skip Hollandsworth-tel karöltve. A filmet a Netflix forgalmazza, a június 7-i premiert azonban ne vegyük készpénznek, mivel az említett dátum az USA-ra és más kiválasztott országokra értendő – kérdés, hogy Magyarország is köztük lesz-e, vagy némi csúszással fut be hozzánk a produkció.

Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley (Netflix, július 3.)

Vigyázz, kész, nosztalgia! Kerek negyven évvel a Beverly Hills-i zsaru után a 62 éves Eddie Murphy ismételten a detroiti rendőrnyomozó, Axel Foley bőrébe bújik. A visszatérő szereplők (Judge Reinhold, John Ashton, Paul Reiser, Bronson Pinchot) mellett új arcok is érkeznek a folytatásban, Taylour Paige, Kevin Bacon és Joseph Gordon-Levitt személyében – utóbbi kettő két Beverly Hills-i rendőrt fog alakítani. A konkrét történet egyelőre nem ismert, de Foley állítólag visszatér majd Los Angelesbe, hogy a korrupt Beverly Hills-i rendőrség után nyomozzon, és kibogozza a szálakat egy hozzájuk kapcsolódó gyilkosság ügyében. A rendezői székben a rövidfilmes Mark Molloy foglal helyet, a forgatókönyvet Will Beall (Aquaman), Tom Gormican és Kevin Etten (A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya) jegyzi.

+1

Love Lies Bleeding 

Az alábbi produkció kakukktojás abból a szempontból, hogy jelenleg nem vehető biztosra, hogy idehaza is műsorra tűzi-e az HBO, ugyanakkor tavaly decemberben kiderült, hogy az A24 és a Warner Bros. Discovery egyesíti erőit, aminek eredményeképp a méltán híres indie filmstúdió filmjei a (HBO) Maxon fognak landolni. Márpedig a Love Lies Bleeding című alkotás az A24 égisze alatt készült, a rendező és a forgatókönyvíró pedig az a Rose Glass, aki a 2019-es, Saint Maud (magyar címén Megszállott megváltás) című pszichológiai horrorjával hívta fel magára a figyelmet, amelyben egy fanatikus ápolónő azt tervezi, hogy megmenti haldokló betege lelkét. A tengerentúli mozikba március 8-án érkező neo westernben Kristen Stewart egy Lou nevű, visszahúzódó nőt formál meg, aki egy edzőtermet menedzsel, és beleszeret egy ambiciózus testépítőbe, akit Katy M. O’Brian alakít a filmvásznon. A pár azonban nem élvezheti sokáig a gondtalan szerelmesek életét, Lou apja (Ed Harris) ugyanis olyan hatalmakkal cimborál, akikkel nem lenne szabad.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét