A Quentin Tarantino nevével fémjelzett, de Eli Roth rendezésében készült Motel hamarosan sorozat formájában tér vissza a képernyőkre. 

A Motel még 2005-ben jelent meg, és bár kezdetben a kritikusok elítélően nyilatkoztak róla az ultraerőszakos jelenetek miatt, Eli Roth alkotása valójában műfajt teremtett, amit ma filmes szakzsargonnal élve kínzáspornónak nevezünk. A történet egyébként nem különösebben egyedi, arról szól ugyanis, hogy két amerikai főiskolás hogyan szívja meg, de nagyon, miután Kelet-Európába látogat. (A  bemutatót követően Szlovákia és Csehország is ellenérzését fejezte ki, mondván a film rossz színben tünteti fel az országaikat). A Motel pályafutása azonban itt nem ért véget: 2007-ben szintén Eli Roth rendezésében befutott a második rész is, 2011-ben pedig az Alkonyattól pirkadatig 2 rendezője, Scott Spiegel dirigálásával készült el a harmadik fejezet.

Most pedig kiderült, hogy egy sorozatot is fejlesztenek az alkotók, amely a horrorfranchise egyfajta újragondolása lesz. Az egyelőre cím nélküli projekt mögött Eli Roth, Chris Briggs és Mike Fleiss áll, az egyik főszerepet pedig az a Paul Giamatti fogja alakítani, aki az Oscar-jelölt Téli szünetben is szerepelt. A többi színészről és a sztoriról egyelőre még nincs hír, ahogy arról sem, hogy a Motel-széria melyik streamingszolgáltatóra fog érkezni.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét