SOULM8TE címmel érkezik a M3GAN melléksztorija, amelyben egy párkapcsolatra szánt robot körül bonyolódik majd a cselekmény. 

A James Wan ötlete alapján készült M3GAN még tavaly év elején landolt a mozikban, ahol alapvetően egy babás horrorfilmet láthattunk, azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem egy gyerekjáték, hanem egy rendkívül fejlett robot kezd mészárlásba. A történet szerint egy robottechnológiával foglalkozó, zseniális szakember, Gemma egy mesterséges intelligenciával működő életszerű robotbabát fejleszt, és elhatározza, hogy odaadja árván maradt unokahúgának, Cady-nek, hogy segítse őt a gyász feldolgozásában, és a lány ne érezze magát annyira egyedül. A baba kezdetben remek társnak bizonyul, azonban egy ponton túlságosan is elkezd kötődni Cadyhez, és úgy érzi, mindentől és mindenkitől meg kell védenie a kislányt, aki a legkisebb mértékben is fenyegetést jelenthet a számára.

A M3GAN a vártnál sokkal jobban teljesített, így a folytatás is hamar zöld utat kapott M3GAN 2.0 címmel, sőt mint kiderült: hamarosan egy erotikus thriller műfajú spin-offal is tovább bővül az univerzum. A SOULM8TE a jövőben játszódik majd, és egy férfi áll a középpontjában, aki egy mesterséges intelligenciával működő robot segítségével igyekszik megküzdeni nemrégiben elhunyt felesége elvesztésével. A férfi érző partnerre vágyik, az ártalmatlannak tűnő humanoid azonban hamar halálos társsá válik.

A castingról egyelőre nincs hír, azt viszont már tudni, hogy a rendezői székben Kate Dolan (You Are Not My Mother) foglal majd helyet. A M3GAN spin-offja kapcsán egyébként azt is írják, hogy az 1990-es évek klasszikus erotikus thrillereihez hasonló hangulatra lehet majd számítani, modern csavarral a végén.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét