Aki nem az ezredforduló környékén volt lázadó tini, annak valószínűleg semmit nem mond a Kaulitz&Kaulitz szóösszetétel. Aki viszont emlékszik még a 2000-es évekre és ne adj isten, akkoriban is nézte még az MTV-t (mármint a Music Televisiont, nem a Magyar Televíziót, azt miért nézné bármikor bárki is?), akkor a rengeteg valóságshow és megcsalós műsor közti szünetekben, amit a reklámok mellett néha zenével is kitöltöttek, találkozhatott a Tokio Hotel nevű német zenekar klipjeivel is. Na ennek a zenekarnak volt a két frontembere az akkor tizenéves Tom és Bill Kaulitz, akik azóta felnőttek, élik a gazdagok életét, de úgy látszik, lassan fogytán a pénzük és mivel dolgozni ugye nem akarnak, gyorsan belevágtak egy Netflix-valóságshow-ba. Ennek az eredménye a Kaulitz&Kaulitz. Mi pedig belenéztünk ennek pár részébe, hogy nektek már ne kelljen.
Lássuk, tehát, hogy mivel is kecsegtet minket egy ilyen műsor!
Előre szólunk, hogy életvédelmi okokból nem néztük végig, hanem csak belenéztünk pár részbe, ameddig bírtuk idegekkel.
Ez egyes alkalommal nem nagyon jelentett többet 5-7 percnél, de valószínűleg ez is olyan hatással lehet az emberi testre, mint ugyanennyi idő pucéron a déli napsütésben, mert a fejünk fokozottan vörösödni kezdett és a bőrünkön égető érzések futottak végig.
Hangulat
A sorozat hangulata akár kellemes is lehetne, hiszen ez a műsor végső soron egy ikerpárról szól, akik az egész életüket egymás közelében élték le, egymástól öt percre laknak, maximálisan szeretik egymást és tiszteletben tartják egymás hülyeségeit is. Persze egy kis csavar már itt is van, hiszen az ikerpár egyike (Tom) egy közepesen jól szituált fiatalember, hosszú hajjal, szakállal viszonylag csendes stílussal és egy olyan feleséggel, mint Heidi Klum. A másik (Bill) viszont az extrovertáltság és a hülyeség olyan szintjén mozog nagyjából, mintha Jar-Jar Binks és RuPaul szerelemgyereke lenne és itt már sejthető is, hogy a páros melyik fele tart tiszteletben több hülyeséget, ugye… De a részek többsége valami menő helyen, jó étteremben, szép városokban játszódik, így, ha mondjuk szuahélire állítjuk a nyelvet és tudjuk úgy nézni a műsort, hogy a benne szereplő embereket teljesen figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem olyan rossz ez, bár még mindig rosszabb, mint mondjuk egy National Geographic film Los Angelesről.
Történet
A történet első megközelítésben nincs, hiszen többnyire egyértelműen a stáb által megszervezett idővonalon csaponganak a szereplők, mint két flippergolyó. Ha valaki látta mondjuk az éjjel nappal Budapest című rettenetet, akkor mondjuk adjon hozzá ehhez egy milliárdos költségvetést és meg is vagyunk. De gyorsan jeleznénk, hogy ezt a pénzt mind a díszletekre fordították, mert a forgatókönyv azért továbbra is az enyhén bugyuta és a féktelenül, pusztítóan idióta közt hullámzik és leginkább arról szól, hogy Bill hogyan próbálja érdekesebbé varázsolni az életét úgy, hogy ha lehet, semmit ne kelljen csinálnia azon kívül, hogy felrakatja a hatalmas műkörmeit és felhívja az asszisztensét, hogy valósítsa meg valamelyik csodás új ötletét. Tom pedig szeretetteljes mosollyal hömpölyög ezeken a hülyeséghullámokon a tesója mögött és tényleg őszintének tűnő szeretettel támogatja tesóját mindenben.
Kinek ajánljuk?
Hát nyilván senkinek, de az is egyértelmű, hogy ha a Bridgerton ekkora siker lett, akkor a Kaulitz&Kaulitz sem kerülheti el ezt a sorsot. Amíg az emberek egy buszbaleset mellett is megállnak bámészkodni, addig ezek a trash-reality-k is menők lesznek, de akik mondjuk úgy akarnak kikapcsolódni, hogy azután a fotelból felállva azt érezzék, kaptak valamit az idejükért cserébe, nagyon messzire kerüljék el ezt a rettenetet.
A végére pedig íme egy Tokio Hotel klip, hogy mindenki örüljön:
