Sorozat készül Stephen King tavaly ősszel megjelent, Holly című regényéből, amelyben egy, már jól ismert karakter is visszatér.
Senki se gondolja, hogy a filmes szakma leállt volna a Stephen King-adaptációkkal, jelenleg is készülőben van jó pár, köztük A setét torony sorozat, ami az Amazonra érkezik, valamint a Chuck élete kisregényt feldolgozó horroralkotás, amelyben Tom Hiddleston és Mark Hamill játssza a főszerepet. Most pedig kiderült, hogy a Holly című, alig pár hónapja megjelent regényből is fejlesztés alatt áll egy tévésorozat.
Holly Gibney, a kisebbségi komplexussal küzdő magánnyomozó az író több történetében is feltűnik, először a Bill Hodge-trilógiában (Mr. Mercedes; Aki kapja, marja; Agykontroll), majd A kívülálló című krimiben és a Minél véresebb novellában is szerepelt. A Holly című regényben főszereplőként tért vissza King éles elméjű detektívje, a történet nyolc évvel a Mr. Mercedes eseményei után játszódik.
A regény fülszövege szerint Holly Gibney kollégájával, Pete Huntleyval a Becsületes Megtaláló Nyomozóirodát üzemelteti, a páros ügyei pedig nagyrészt kimerülnek az eltűnt kutyák, macskák és óvadékszökevények hajkurászásában. Egy alkalommal azonban egy komolyabb eset fut be hozzájuk: egy kétségbeesett édesanya kér tőlük segítséget lánya eltűnése miatt. Holly a kiégés határán áll, inkább szabadságra kellene mennie, ám mégis az eltűnt Bonnie Dahl nyomába ered, a nyomok pedig egy kedves, nyolcvanas házaspárhoz vezetnek: Rodney és Emily Harris mindketten egyetemi tanárok, könyvekkel telezsúfolt házuk alagsorában azonban olyan dolgok rejtőznek, amelyeknek Bonnie eltűnéséhez is köze lehet.
Hogy ki formálhatja meg King különc magánnyomozóját, egyelőre nem tudni, annyi biztos, hogy a Holly-széria alkotója az a Jack Bender lesz, aki a Mr. Mercedes sorozatot is jegyzi – nem mellesleg pedig a Trónok harcán is dolgozott.
A sorozat alapjául szolgáló regény április 4-én jelenik meg itthon az Európa Könyvkiadó jóvoltából.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!