Mindenkit megnyugtatott Mike Flanagan, kiemelt projektként kezeli A Setét Torony-sorozatot, amit az Amazonnal közösen fejlesztenek.
A Bly-udvarház szelleme, A Hill-ház szelleme és a Mise éjfélkor szériákat is jegyző Mike Flanagan készít sorozatot Stephen King kultikus regényfolyamából, A setét toronyból, amelynek első kötete 1982-ben debütált, az ezidáig utolsó pedig 2012-ben jelent meg. 2017-ben egyébként már készült egy filmfeldolgozás Nikolaj Arcel rendezésében, Idris Elba és Matthew McConaughey főszereplésével, de maradjunk annyiban, hogy nem sikerült elhoznia a King-filmek újabb aranykorát.
Bizakodásra ad okot, hogy Mike Flanagan már több ízben is megmártózott a King-univerzumban, ráadásul mindig kellő alázattal és értő kézzel nyúlt a horrorkirály műveihez. Habár a hollywoodi sztrájkok miatt Flanagan is patkolópályára tette a munkát, nemrégiben elmondta, hogy amint a sztrájkoknak vége, prioritásként kezeli A setét torony-sorozatot. Emellett azt is elárulta, hogy tavasszal hatalmasat léptek előre a projektben, és már több izgalmas színésszel is folynak a tárgyalások, habár erről egyelőre nem mondhat semmi konkrétat.
És ha már a King-adaptációknál tartunk, fejlesztés alatt áll egy Az-előzménysorozat is Andy Muschietti rendezésében, valamint Tom Hiddleston és Mark Hamill főszereplésével is érkezik egy film az író Chuck élete című kisregényéből – szintén Mike Flanagan rendezésében.
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!